Látszólag minden rendben volt a világgal. Az emberek élték megszokott, hétköznapi életüket. Az otthon biztonságos védelmében, a tévéből szerezték élményeiket és igényeiket. Azért dolgoztak, hogy vásároljanak. Hogy fogyasszanak. Az tette őket boldoggá. Szerették, ha megmondják nekik mit érezzenek -, olyan egyszerűek voltak, hogy egymás között gépies rutinná váltak az érzelmek.
És ki voltak éhezve a szenzációra.
Most épp saját világuk végét várták, pedig nem is sejtették, hogy az már régen véget ért. Az emberiség a lelke mélyén már hosszú ideje halott. A civilizáció amiben hittek felzabálta őket, mintha tartósított, kompakt kis hamburgerek lennének.
És amikor végleg eltűnnek a Föld színéről, nem marad utánuk más csak romok és értéktelen zöld színű papírfecnik. A természet pedig teszi a dolgát. Szép lassan elnyeli a romokat és tovább lép.