Van egy rés a kerítésen. Ott jön át a vonat. Álldogálok, mellettem fáradt és megtört emberek sétálnak. Nem másszák meg a kerítést, hanem jönnek a síneken. Harminc fok körüli a hőmérséklet, szomjasak és meggyötörtek. Még a szerb oldalon meglátják a rendőröket, megijednek, hogy bántani fogják őket, de a rendőrök kedvesek és segítőkészek. Mindenki azt kérdezi, hogy kell-e ujjlenyomat, és ha kell, akkor ugye nem kell az országban maradniuk. Nem akarnak. Németországba vagy Svédországba gyalogolnak.

Ennél sokkal abszurdabb látvány fogadja őket: külföldi és magyar tévéstábok ledlámpákkal bevilágított bejelentkezései, közvetítő autók koszorúja és történetre éhes fotóriporterek gyűrűjében lépnek be az Unióba. Én is egyike vagyok ezeknek és döbbenten bámulok. Valahogy nem így képzeltem a propaganda szigort.

Néhány menekült bizonytalanul visszafordul, mert nem hiszik el, hogy nem bántják őket. Mást hallottak. Félnek, hogy az országban kell maradniuk. A beszélgetések közben kiderül, hogy ki miért indult útnak. Egy húszéves afgán srác, mankóval gyalogolta le ezt a hosszú távot, ami egy egészséges embernek is megterhelő. Lebombázták a házát, a családja meghalt, elvesztette térd alatt a lábát. Azt mondja szerencsés, hogy életben maradt, lehetett volna rosszabb is. Nagyobb szörnyűségeket is látott.

Egy kislány sétál az úton. Anyukája, apukája mögötte. A fél arca megégett, sebhelyes, szinte csak a hús. Megmaradt szemében mosoly. Szíriából jöttek, pokolgép robbant az utcán, ami a sérülést okozta, aztán a bombázások alatt elvesztették a házukat. Nincs vesztenivalójuk, csak az életük.

A rendőrök azt mondják, hogy ennyi embert nem tudnak megállítani, a cél az, hogy elérjék a táborokat, összegyűjtsék őket, aztán irány tovább Németország. Őrzik a kerítést, de főleg attól, nehogy kárt tegyen benne valaki vagy megsérüljön. Ásotthalomnál a gyűjtőtáborban, ami egy háromszög kereszteződésből lett kialakítva, pár száz ember várja, hogy továbbszállítsák őket, ez éjszakába nyúló program. Az erőforrások végesek, de kapnak vizet, meg valamit enni, hogy folytathassák útjukat.

 

111 101b 102 103 104 105 106 107 108 109 110 101a