A keret egy fénykép kerete. Tulajdonképpen fényképek ezek. Egymás után következnek, lapozódnak, vibrálnak, ugrálnak. Megmozdulnak. Ritmusuk lesz, a zene (??) által, és ahogy egymás után következnek. Összeállnak egy nyomasztóan beteges villanássá, egy benyomássá. Együtt szolgáltatják a – tényleg sok túlzással mondott – élményt. Dehogy élményt, szorongást!
Csak akkor nézd meg, ha túl jól vagy, vagy, ha egyáltalán nem vagy jól.
Ha úgy érzed, – jó értelemben vett, optimálisan – szuperül vagy és ennél egy almás pitét, vagy valami rukkolás dolgot, egy szép lánnyal valami hangulatos helyen, naplemente után nem sokkal, egy kellemes teraszon, akkor

semmiképpen se nézd meg!

 

Azonban, ha szorongtál már egy nyomasztóan napos reggel a hév megállóban, és épp akkor derült ki, hogy nem kell bemenj a munkahelyedre/iskolába/bárhova és lett egy szabadnapod, és hirtelen semmit nem tudtál ezzel az egésszel kezdeni, mert épp azon gondolkodtál, hogy milyen szuper a sivár-monoton-unalmas élet, mert így nem kell magaddal foglalkozz, hanem beletemetkezhetsz – mondjuk egy izgalmas pénzügyi jelentés, dolog megírásába, elkészítésébe, szétrombolásába. AKKOR NÉZD MEG! (de véletlenül se próbáld megérteni!)