Élt, nem álmodott, és odaát, azon a szigeten, avagy konti­nensen, volt valami. Nem tudta, mi: ahogy a színek egyaránt függnek attól, hogy milyen tárgy hat rájuk, milyen fényt tükröznek, és miféle szem nézi őket, ugyanúgy a távolabbi föld is a maga fényt, szeleket, felhőket s az ő izgatott és be­teg szemét alkalmilag és futólag társító frigye révén rémlett valóságosnak. Talán holnap vagy akár néhány óra múlva már más lesz az a föld.
Egyes-egyedül abban volt bizonyos, amire az érzékei és az értelme révén számíthatott, abban a meggyőződésében ugyanis, hogy valamit lát: s az a valami volt az egyetlen léte­zési forma, amelyről szólni tudott, merthogy a létezés maga nem egyéb, mint a látható dolgoknak a Tér homorulatába helyezkedő nagy teátruma – s ebből is látszik, micsoda bizarr egy évszázad volt az.

Umberto Eco – A tegnap szigete