ÁLLJÁK A SARAT

Aznap délelőtt a kocsmában egyikük sem gondolta volna, hogy estére odalesz mindenük. Még javában az előző esti választás volt a téma, amikor az iszap egyik pillanatról a másikra átfestette az életüket vörösre. Szétmarta az utcákat, a házukat, az állatokat, a szőlőt, a lélegző természetet. Maradandó sérüléseket okozva a testen és lélekben. Két méter magasan. Lakhatatlanná téve házaikat. Az otthonukat.

Megölte a szomszédjaikat!

A maró lúg lett a végzetük, mégis emberek maradtak. Két lábbal a földön állva, két kézzel az életbe kapaszkodva, óriási szívvel... mosollyal az arcukon.
Maradt más? A lelkük és az emlékeik. A méltóságuk. A tárgyak melyekkel körülvesszük magunkat, csak tárgyak. Utólag válnak fontossá számunkra, amikor nincsenek már. Csak a mosoly és a kedves szó marad.

HU EN FR